Vince Skelly a kaliforniai Claremontban – Los Angeles keleti szélén – nőtt fel, és a művész ma is itt él és dolgozik. Ez egy nem szokványos külváros – a felszínen tipikusan amerikai, széles sugárutakkal és buja fákkal szegélyezett és virágokkal díszített körutakkal, valamint helyi kőből faragott házakkal. „Claremont az utolsó város LA-ben, mielőtt az Inland Empire-be érsz”, mondja... „ez a hely nagy hatással volt arra, aki vagyok és a munkámra, amit csinálok...”.
Ez az örökség vonzotta Vince szüleit, akik a művészeti iskolában ismerkedtek meg, és később művészet tanárként dolgoztak, Claremontba, és nagy hatással volt Vince művészi karrierjére. A városnak van egy kreatív, dinamikus rétege, amely meghazudtolja a külváros kifelé mutatott képét. Hihetetlenül gazdag az öröksége a század közepi dizájn terén, és régóta mágnesként vonzza a legkülönfélébb művészeket, a festőktől és szobrászoktól kezdve a fafaragókon át a keramikusokig.
Gyerekkorában sosem erőltették, hogy alkosson, de mindig hevertek körülötte művészeti kellékek, és mivel nem voltak mobiltelefonok vagy végtelen tévénézési lehetőségek, Vince és testvérei festéssel és rajzolással szórakoztak, faházakat és erődöket építettek a szabadban, így kezdte el megszeretni a kétkezi munkát és a természetes anyagok felhasználását.
Vince egy egyszerű, gyönyörű, 1949-ben épült, század közepi modern házban él, amely egy csendes zsákutca szélén, a rusztikusabb „kézműves” házak között helyezkedik el – és ez a szigorú, egyenes vonalvezetésű esztétika valahogy tökéletesen illeszkedik a művészi gyakorlatában megalkotott primitív struktúrákhoz. Ez egy egyszerre dinamikus és intuitív ellentmondás, amelyet a Hanna-Barbera által készített klasszikus rajzfilmek, a The Flintstones és a The Jetsons közötti szinergiához hasonlít, amelyek két nagyon különböző korszakot ábrázolnak, de mégis közös a tervezési etikájuk.
„Mindig is lenyűgözött a Flintstones és a Jetsons esztétikája” – mondja. „És egyszer csináltak egy olyan epizódot, ahol a két sorozat valóban keresztezte egymást, egy időgépben. Ez volt a két stílus tökéletes egyvelege. Nagy kőépítmények, de elegáns, modern, űrkorszaki dizájnnal. Nagyon nagy hatással van rám a század közepi dizájn, de olyan formában, ahogyan egy ősember is elkészítette volna.”
Vince nem az a fajta ember, akiről azonnal a láncfűrészekre asszociálunk - pedig szerinte ez a folyamat legfontosabb, legélvezetesebb aspektusa. A kaliforniai nap melegében, láncfűrész zúgása közepette faragja ki ezeket a gigantikus, organikus alakzatokat, amelyek úgy tűnik, hogy mély pszichés rezonanciára találnak azzal, aki találkozik velük. „Úgy érzem magam, mintha csak rajzolnék a láncfűrésszel. Csak odavetem ezeket a nagy vonsokat – mondja...”Érzem a rezgést, és a fa kilöki magából ezeket a forgácsokat... ez valójában nagyon meditatív...”
Munkáinak nagy részét mentett faanyagból készíti – vannak kedvenc fafajtái, különösen a fehér tölgy, „mivel a mintázata igazán gyönyörű” –, de általában azzal dolgozik, ami felbukkan a látóterében – a viharokban elpusztult kidőlt fáktól a helyi autópályákon eldobott véletlenszerű fadarabokig. Van valami kellemesen organikus ebben a szokásban. Nem hangoztatja a munkának ezt az aspektusát, bár elismeri, hogy az egyik legkedvesebb dolog a fával való munkában, hogy ez egy természetes, fenntartható erőforrás.
A faszobrász Vince gyönyörűen átgondolt, textúrás munkákat készít, amelyek az ősi dolmenek és henge-szerű alakzatok, leginkább Stonehenge hatásából merítenek, amely mély benyomást tett rá. „Van valami erőteljes ezekben az egyszerű formákban” – szögezi le Vince. „Háromszögek, piramisok, négyzetek, körök... ezek az élet alapvető építőkövei, és évezredek óta jelen vannak az emberi civilizációban, csak úgy ismétlődnek az idők során.”
A Vince által készített darabok a szó legszorosabb értelmében totemisztikusak— jelképeznek valamit, olyan értelemmel áthatottak, amely egyszerre természetes és mély. Ezeket az egyszerű, természetes anyagokból készült formákat úgy tervezték, hogy elviseljék az idő múlását, miközben az idő múlásával textúrát és patinát kapnak.